2012. december 10., hétfő

Olyan kábán kelek fel,mit életemben még soha.Teljesen kiesett az elmúlt,ki tudja hány óra és még csak homályosan se tudok visszaemlékezni.Mintha teljesen részeg lettem volna ,pedig nem ittam.Annával jöttünk ki az erdőbe túrázni,élveztük a gyönyörű környezetet és egymást.Ez minden amire vissza tudok emlékezni de ez is olyan távoli akár egy hegyi patag csordogálása.Fakónak tünik mint egy ébredés utáni álom.Remegek és fázok,de tudatosúlni kezd bennem,hogy szerelmem tárgyát nem lelem sehol.Lenézek a levelekkel borított öszi talajra és elöször fel sem fogom mit látok,de amint elér a tudatomig,kiálltani szeretnék de csak elcsukló folytott nyögés jön ki torkomon.Vér mocskolja be az avart és nem tudom kinek a vére.Csak reménykedek,hogy ne az Ővé legyen és amint tovább nézem rájövök,hogy a vér akárkié is legyen egyre vékonyodó csíkként halad elöre,és a holdfényes éjszakában továbbra is dideregve elindulok,hogy felderitsem  merre vezet.A szívem egyre jobban kalapál és már már a legrosszabbra számítok..nem akarom elveszyteni,Istenem belehalnék ha holtan látnám,hiszen Ő a mindenem.Megprobálom elhesegetni a gondolatot de az allatomos féregként egyre csak rágja magát mélyebre és mélyebre egészen a tudatalatimba és már már elviselhetetlen kínokat okoz amikor felcsillan bennem a remény.Észreveszem ugyanis az avarral letakart testet és első ránézésre megállapitom,hogy férfi.Megkönnyebülésem rémület váltja fel amint elkezdek gondolkozni,hogy vajon ki ölte meg a férfit és miért,és hogy merre lehet Ő.Az éjszaka terhes csendjét egy bagoly húhogása töri meg,és meg is pillantom a felettem lévő fa egy ágán a hang forrását.A madár arculata a holdfényben olyan baljóslatú és olyan fehér mintha magát a kaszást látnám.Szárnycsapásokat hallok a tetem felöl és megdöbbenve veszem észre,hogy egy varjú szállt aférfi arcára,és éppen a szemgolyóit probálja kicsipegetni a szemüregböl.Nem tudom miért de odarohanok,hogy elkergessem a fekete madarat,aki gúnyosan károgva továbbreppen de  gyerekes diadalérzet helyet a döbbenet járja át testem és az iszonyat.Az az arc amiről elkergettem a madarat,az az arc az én arcom!Elmém ktségbeesetten tiltakozik és próbál magyarázatot találni.Nem tudom miért de lehajolok,hogy megérintsem az arcot és bizonyosságot szerezzek tévedésemröl.Ehelyet csak még jobban elönt a rettegés és az elkeseredettség,mert mintha csak levegőbe probálnék nyúlni..de rájövök,hogy nem én markolom a levegőt.A tetem igen is valódi.Csak már én nem vagyok az.Izzó tőrként vág belém a felismerés:halott vagyok.Gondolataim mégis átfonja akár egy puha selyemsál,hogy vajon hol lehet Ő.Ahogy a saját testem nézem rádöbbenek a vér forrására és halálom okára is.A mellkasomon egy hatalmas lyuk tátong és bordáim mintha kifeszegették volna.Nem messzi tőlem lépteket hallok az avarban és újjab hullámban tőr rám a remény,hogy Anna lesz az,hogy Ő legalább életben maradt.Hihetetlenül megkönnyebülök mikor rájövök,hogy télleg ő közeledik.Gyönyörü gesztenyebarna hajával akár egy esküvöi fátyolal játszik a szél és még ilyen sötétben is ragyógnak tengerzöld szemei.Gyönyörü.Bárcsak üzenhetnék neki,bárcsak figyelmeztethetném..Hirtelen észreveszem,hogy az arca is és ruhája is véres és reménykedem,hogy ne legyen komoly baja.És  ahogy gondolataim ide oda cikáznak megpilantom a kezében a kést.Az ébenfekete markolatú késemet.A véres késemet.Próbálom elhesegetni a gondolatot  de észre veszem azt a piros almanagyságú valamit a másik kezében.Miközben vékony ujjai közt az avarra hullanak a vércseppek rádöbbenek mit tart a másik kezében.A szívemet.Az én szívemet tartja kezében és ez a felfedezés sokkal jobban ledöbbent mint a saját halálom.Semmit nem értek.Nem értem miért.Ő volt a mindenem és fogalmam sincs mivel ártottam neki.Gondolataim testemmel együtt kezdenek szétesni és újra felé fordulok.A döbbenettöl megdermedek és probálom magam meggyözni,hogy csak álmodom.Vér csuróg le Anna állán amint belemélyeszti fogait az immár éllettelen izomdarabba,és azok az ajkak amelyek olyan finoman és lágyan csókoltak most az én húsomtól mocsdkolodnak be véremmel.Ahogy a vér csúrog le szerelmem állán és nyakám én úgy tünök el a feledésbe.Mielött végleg szétesnék egyetlen kérdés viszhangzik bennem,és ahogy kétségbeesetten kapaszkodnék létezésemhez,mielött átcsúszok valahova,még látom,hogy mintha meghalotta volna a kérdésem.De csak elmosolyodik,és én végleg megszünök létezni.

2012. december 1., szombat

Na akkor kifejteném a véleményem a nőket ért erőszakra.Normális férfi nem fog összeverni egy nőt,nem fogja megeröszakolni me az nem férfi.NA de !kikérem magamnak hogy a férfigyülölö feministák ezért minden hímnemű egyedet szemétnek állitanak be.Sok esetben nem hagyhatjuk figyelmen kivül hogy a nő választja meg a párját.És ha egy olyan állattal marad évekig aki rendszeresen megveri és el is titkol
ja ahelyett hogy NORMÁLIS párkapcsolatot keresne és othagyná azt az állatot még védi is akkor az esetben az a NŐ hibája!Mert nem tud normális párkapcsolatot értékelni neki egy ilyen paraszt kell.Az meg hogy nők elleni erőszaknak minősitük azt hogy "de jo melled"meg hasonló az egyenesen röhejes.Ami nem eladó azt nem rakjuk ki a kirakatba.Mindenkinek beszologatnak.Akkor mikor a dagadt cigánylányok beszologatnak nekem akkor sirjak és tüntessek a férfiak elleni eröszak és megalázás ellen ??egy embernek vannak barátai meg családja meg találhatna olyan pasit aki megvédi de ha a nő mégis annál marad aki veri meg még védi is akkor ne a férfiak legyenek má a szemetek me ő hülye.Na akkor ezt is kifejtettem itt is .legyen szép napotok :)

2012. november 21., szerda

na sziasztok!
Igaz kicsit késve írom meg de kb 3 hete volt szerencsém megnézni a Sillent Hill legújabb részét.Megjegyzem a moziban 3an voltunk össz vissz a harmadik személlyel pedig meg sem beszéltük ,hogy ő is jön..xd.Na de: a 3d naggyon jól kijött föleg a hamu nézett ki nagyon hatásosan.A film maga sokkal sokkal pörgösebb és akció dúsabb volt mint az elözzö de nem kevésbé parás.Akik ismerik a játékokat azoknak megjegyezném hogy egy az egyben olyan volt mint a 3.Sajna pont a főgonosz karaktere lett legjobban elhanyagolva mert a filmböl jóformán semmit nem tudunk meg róla.A nyitójelenet is elég ütösre sikerült de valamiért végig olyan érzésem volt mintha nem is filmet néznék hanem a játékból kivágott moviekat élőszereplőkkel.Nekem be kell valjam nagyon is tetszett de meg tudom érteni ha a laikusoknak nem.Akár csak a legújabb Resident Evil esetében ennél is az az érzésem volt,hogy végre egy videójáték adaptáció és szerintem ez is a gond vele.Persze ha a gamerek a célközönség akik ismerik (mint én pl)azoknak ez eléggé tetszeni fog de akik csak egy jó horrort akarnak látni azoknak max elmegy kategoria.Kevés magyarázattal sok gore-al,néha érthetetlen  cselekményekkel.Nekem mindenesetre ezek ellenére bejött a film.Mindenkinek megér egy próbát de igazán szerintem csak azok fogják élvezni akik a játékokkal,de legalább a 3.al játszottak elötte.És egy kis slusszpoén: a piramisfejű haverunk ezúttal a "jó" oldalon .

2012. október 20., szombat

Sziasztok!Egy párszor szerintem már említettem mennyire imádom Hulkot.Jóformán elpusztíthatatlan és a legtöbb erre szánt próbálkozástól álltalában csak még erősebb lesz.Összeirtam viszont ezúttal pár olyan Marvel karaktert aki talán ki tudná iktatni a nagy zöld gorillát..akár véglegesen is.
Galactus:Bár szerintem közvetlen még a bolygó evő óriás sem rendelkezik azzal a képességgel,hogy magát Hulkot elpúsztitsa de :ha magát a bolygót púsztitja el az esetben Hulk is megfullad a légüres térben amit "űr"nek hívnak.
Sötét Főnix:a film beli megfelelőjével ellentétben ez a karakter nem egyszerűen csak atomjaira képes szaggatni bármit és bárkit de bármilyen szerves és szervetlen anyag összetételét képes megváltoztatni és maniplulálni.Sőt emellet igen erős mentális képpességei vannak,bár nem hiszem,hogy Hulk ellen ennek sok hasznát venni.Na de ha mondjuk Hulkot egy darab szárazkiflivé alakitja az ellen már a zöld óriás is tehetetlen.
Túlontúli:Ő hozta össze a titkos háborút is.Túlajdnképpen sokan támadták a képregény karakterét révén,hogy ő maga lenne "Isten" megfelelője ebben az univerzumban ebböl kifolyólag jóformán képességeinek nincsenek korlátai.
Vörös Boszorkány:Chaos mágia.Annyit jelent,hogy bármi olyat képes megtenni a használója ami teljesen irreális.Na és mi volna irreálisabb minthogy egy 10ed akkora csaj veri le a legyőzhetetlennek hit lényt?
Dr.Doom:Doktor úr nem csak hatalmas ezoterikus erövel rendelkezik és hatalmas klón és robot hadsereggel de a Marvel  univerzum egyik (ha nem A) legokosabb szuperbűnőzője.Én amondó vagyok,hogy aki legyőzte Galactust és a Túlontúlinak is sikerült ellopnia az erejét az csak rájön már,hogy iktasson ki egy Hulkot..
Reed Richards: ÚÚÚtálom a Nyúlánkot!DE!Ha már észről van szó ez a tag még Doom-on is túltesz szóval szerintem ha nagyon akarna kiagyalna valamit.
Kitty Pride:Bár elég öngyilkos akció,de:Árnymacska nem csak saját magát képes áthatolhatóvá tenni hane bárkit vagy bármit amivel érintkezik.Mondjuk egy Hulkot..na é ugye Kittyre ilyen formában nem hat a gravitáció,képes lebegni és levegőre sincs szüksége..tegyük fel,hogy megfogja a zöld csávót és nem tud ellene tenni semmit mert ugye mindketten kvázi légnemüek igy hiába csapkod.És mondjuk Kitty kilebegne szépen a világűrbe a kapálodzó dühöngövel..Na? Elgondolkodtató?
Charles Xavier:A fickó elzára a Sötét Főnixet.A Főnixet bazze!Akkor már csak ki tud iktatni egy Hulkot is.Bár lehet abba a Banner része is belehalna de na a K.O. az .K.O.
Vadóc:Benne ugyan nem vagyok biztos(és most a régi old school képregényes Vadócról és a régi rajzfilmsorozat beli megfelelőjéröl beszélek nem a lebutitott "újjab "verziórol)De alapbol Ms.Marvel erejét birtokolja Jóformán sebezhetetlen.Kérdés:vajon a csaj szívja el gyorsabban a zöld erejét vagy az olyan gyorsan regenerálodik vissza(révén minél dühösebb annál erősebb),hogy hamarabb ölné meg ő Vadócot.Szerintem ez egy jó kérdés..
Dr Strange: A fickó baromi okos és tömény mágia.Idő és térbeli korlátai nincsenek.Jóformán bármit megtehet amit csak kitalál.Mondjuk kitalálja hogy Hulk meghal.Vagy ,hogy 2 centis.Vagy hogy sajtosperec.

2012. október 15., hétfő






A szuperhősök általában az erény a jóság a becsület és az igazságosság jelképei.Vagy mégsem?van egy pár szuperhős akik nem csinálnak problémát semmiböl és  előszeretettel kínóznak és ölnek embereket válogatott módszerekkel.Ők egyszerre bírók esküdtszék és hóhérszerepében "tetszelegnek".Összeszedtem a 10 legdurvább legszadistább képregényhőst akiknek már több vér tapad a kezéhez mint jó pár szuperbünözönek összesen..Szándékosan nem raktam sorba ,döntse el mindenki,hogy szerinte ki a legdurvább arc.
Rorsach: Ő az örök pesszimista,a végletekig elmegy és sokkal szadistább mint pár elenfele .Hiányzik belöle a könyürület és a megértés,pedig már nem fiatal és nem rendelkezik semilyen szuperképességgel.
Lobo: "intergalaktikus" bérgyilkos aki jóformán elpusztithatatlan és imád mindent aminek az agresszióhoz és a brutalitáshoz köze van.Az életet ő csak pénzben méri,nem jelent neki semmit senki és semmi,csak az adott szava
Wolverin:egy tipikus vadállat akit ösztönei vezérelnek és az a tény hogy szinte sebezhetetlen ,na meg a tökéletes kiképzése(i)teszik a legjobbá abban amit csinál..még ha az nem is szép dolog.
Red Hood:Az első Robin aki úgy döntöt miután Batman nem állt bosszút a haláláért,hogy jobb lesz mint a sötét lovag.Véleménye szerint a bűnözést csak a bünözökkel egyit lehet kiirtani ,és már Robin ként sem értett egyett mentorával,révén,hogy szerinte túl kegyes a rosszfiúkkal.
Punisher:Tökéletes kiképzést kapott a bünüldözésre de miután családja meghalt már nem tartották kordában olyan dolgok mint az erkölcs a törvény vagy a kegyelem.Saját maga lett a törvény és sokkal szadistább és elszántabb lett mint ellenfelei.Több száz bűnözöt kinzott halálra börtönön belül is .
Lady Punisher:Az apja munkáját folytató lány annyira nem akart szégyent hozni apjára,hogy mindent megtett,hogy túlszárnyalja elödje érdemeit.
Hit Girl:a kiscsaj azért került fel a listára mert  már 11-12 évesen több embert tett el láb alól képeséggek nélkül mint amennyit más ember ismer.Pöppet pszichopata a kiscsaj,amit apja halála csak fokozott.Téleg a pedofilok legrosszabb rémálma.
Big Daddy:hogy maradhatna ki az ember aki Hit Girl-t "megalkotta"?(minden értelemben..)
Ghost Rider: a Sátán személyes fejvadásza aki a bünösöket ugyanolyan kegyetlenül bünteti meg akárcsak a démonokat.
Spawn:az ivadék életében bérgyilkosként kereste a kenyerét.A legjobb volt de eladták az Ördögnek.Bár céljai nemesek(többnyire)az eszközei olyan durvák,hogy sikerült a Pokol egyik bugyrának királyává lennie ,még ha nem is akart

2012. október 11., csütörtök




na sziasztok !lassan másfél hete hogy megnéztem és bevallom kellemesen csalódtam.A rengeteg negatív kritika ellenére be kell valljam férfiasan nekem igenis tetszett az új Resident Evil film.Sőt! Tovább megyek: szerintem ez volt az eddigi legjobb rész.Mégpedig azért mert nem árúlok szerintem el nagy titkot de nagyon is rajongok a játékokért és ennek a filmnek volt a játékokhoz a legtöbb köze.Ráadásul mikor megláttam a stáblistánál Leon s Kennedy-t..már akkor madarat lehetett volna velem fogatni.Igenis tetszett.A szinész is el lett találva csak kaphatot volna több ütös jelenetett.Amugy Ada Wong karaktere se lett rossz választás.A bevezető rész egyszerűen gyönyörü és nagyon nagyon hangulatos volt.Az aláfestő zenék remekül illetek a jelenetekhez és amit még külön dicsérnék: a 3d végre normálisan ki lett használva.Föleg a már említett bevezető résznél nagyon gyönyörü képekett látunk.2 részt csak ugy spoiler nélkül kiemelnék:a kertvárosi rész naggyon para lett és akármelyik zombifilmbe megálta volna a helyét ,bár az egész filmre jellemző volt az igen erős feszültség mégis itt jött ki a legjobban.A másik jelenet az Alicee Tokyo-s"látogatása" ahol  iszonyatosan tetszett,hogy végre lánccal henteli a zombikat.Bár a nyáladzók nem tetszettek kifejezetten ebben a részben de az axemanek nagyon hatásosak és durvák lettek.A film végig megállás nélkül pörög  és ez volt igazából az egyetlen bajom fő oka is..hosszabbra számítottam.Föleg ahogy be lett fejezve a film..na akkor télleg úgy éreztem hogy na még most legalább egy negyedóra hentelést lássunk már.Mellesleg a búnyokat (mert igen az is van benne és itt nem agyatlan zombik csépelésére gondolok mint az egyben)nem tudom ki koreografálta de le a kalappal.A mozdulatok nem eltulzottak ellenben baromi pörgösek és látványosak.Kicsi mortal kombat beütéssel..na de no spoler.Bár nem tudom ,hogy Jill-böl mér kellet Nina Williams-t csinálni ,bár az is Capcom de akkor is..ja és ha már Capcom: a film elött láthattunk egy igen érdekes és látványos 3d-s(!) trailert egy DMC-röl de,hogy ez film lesz vagy játék azt nem tudom eldönteni xd.Na erröl ennyit,én élveztem a filmet és bárki bármit mond nekem bejött :) sziasztok(utóiratba még annyit,hogy azért a Redfieldeket hiányoltam)

2012. szeptember 23., vasárnap

Na üdv mindenkinek!Igen még élek..legalábbis azt hiszem.A netem kevésbé,ráadásul elég sokat kell meló álnéven a baknban dekkolnom,de nem magyarázkodni akarock,a lényeg,hogy most végre rászántam magam az írásra és remélem az elég instabil netem is igy gondolja.Tudom,hogy eléggé megkésve írom le (gondolom hamarabb számítotattok rá)de volt szerencsém moziban látni az új Batman filmet ,sajnos szinkronosan .Én is mint minden értelmes ember már vagy fél éve félőrültként vártam a denevérember triologia befejező epizodját és ,hogy Nolan papa  mit fog kihozni a dologból.Szóval akkor nézzük is.Mindenekelött szeretném megjegyezni,hogy pont most jutott eszembe hogy már az elöző részhez is haláleset kapcsolodott..na mind1,a lénye,hogy a film eléggé jó lett.Őszintén szólva nekem a 2 jobban tetszett de azért erre sem lehet panasz,maximum annyi,hogy szerintem kibaszott rövid lett..olyan gyors "idenézünk egy picit,oda nézünk egy picit dolognak tünt.Ha már itt tartunk nézzük elöb azt a kevés hibát ami szerintem van.A csavar nekem nem tetszett.Illuzi romboló nekem,ennyi.Kicsit ugy éreztem,hogy ez már egy Nightwind begining film,ami nem lenne gond ,de révén ,hogy sose lesz ilyen film mert a közönség annyira nem ismeri ezt a karaktert azért igy elég fájó pont volt nekem.Tom Hardy(is )kibaszott jól játszott,sőt szerintem a legjobb karakter lett az új filmben és egy Bane karakterét mégjobban felemelte,de ennek ellenére én nem tudok elvonatkoztatni attol hogy bane-nek "kicsi".Lépjünk már tovább mellesleg..sokan mondják,hogy nem jó Bane meg  a film,me Joker..EMBEEER!Ez nem a 2 hanem a 3. rész  és nem Bane az Bane nem Joker.Tovább kéne lépni.A macskanő karakterével szerintem nem volt semmi gond (főleg mert kiabsz jó segge van) szóval szerintem nem kell fikázni őt se.Egy nagyon gáz hiba:Bruce úrfi meglepően könnyen "kigyogyul"sérüléséből,ez kicsit szerintem röhejes.Ezt leszámitva a film nagyon jó bár ezek se olyan égbekiáltó bünök.Mégis rossz érzésem volt a végére ,de csak azért mert vége.Vége a triologiának és Nolan meg Bale koprodukciojának..sajnos.Na de lépjünk tovább.Sikerült eljutnom a "kecskeméti metal talira" bár már nem most és elvileg lesz vol 2 is amit eléggé várock.Jól esett a sok régi ismerőssel és baráttal találkozni sajnálom,hogy nekem hamar befejeződött..Barátaimnak annyit tudok igérni,hogy legközelebb jobb lesz és tovább is maradok na meg,hogy hamarosan gyakrabban jelentkezek itt a blogomon és személyesen is .addig is legyetek rosszak és még ne temessetek :)

2012. május 2., szerda

Na sziasztok újra..THAT WAS AWESOOOMEEE..sőt erre még ez a jelző is kevés..ha jobban állnék anyagilag még ma még egyszer megnézném..akinek még nem világos az Avangers filmről beszélek.Mellesleg életem első IMAX élménye volt és nagyon nagy volt,bár ez a film szerintem még 320as felbontásban is tetszett volna ,de a franc megeszi,kb 2008 óta ezt várom szóval megérdemelte.Kicsit késtünk a hölgyemény ugyanis akivel néztem technikai okok miatt késett kicsit szóval rohanás volt de legalább a reklámokat megúsztuk.xd.Azért most muszáj volt Hulk-os polóban mennem ..Na de nézzük szépen sorjába.A story se volt rossz a látvány egyszerűen tökéletes de ami nagyon "ütött" azok maguk a karakterek a remek beszólások és a naggyon bad ass jelenetek.Az "igazi zúzás sajna kicsit soká indul be de ebben a filmben kutyát nem érdekli mert konkrétan még a felirat előtt olyan akciódömpinget kapunk hogy besza behú..Loki belépője iszonyat hatásos,az Özvegy első jelenete szerintem tarolja a 3 mission imposible filmet együtt(a 4.et nem láttam xd)még Amerika kapitány első akciója is elég ütős lett és Iron Man belépője a csapatba valami hihetetlenül jó lett.Ahogy Loki összeugrasztja a rögtönzött cserkész csapatot( szokásához híven) az is nagyon össze lett rakva.A mellékkaraktereket is  elég jól megcsinálták.Nick Fury igazán bad ass karakter lett és bár rühelem sólyomszemet de itt nagyon is szimpatikus karaktere lett.Elnézést mindenkitől az összeszedetlenségért de erröl a filmröl csak eposzi távlatokban lehet beszélni föleg,ilyen friss élménnyel.Na de aki látta a filmet az megérti..bár én imádtam az "előzö Hulkot is de ebben a filmben naggyon oda tette magát a karakter.Bár Loki sem a szívem csücske de valami hihetetlen nagy arc volt ebben a filmben.És aki esetleg nem nézte volna végig a creditek utáni részt vagy fogalma sincs róla hogy ki a franc az a izé aki hú de keményen megfordul..nos annak elmondanám hogy az kérem szépen Thanos.Thanos pedig olyan képességekkel bir mint ,hogy szuper erős szupergyors szuper okos hallhatatlan a bőre áthatolhatatlan megél az űrben repül immunnis a hidegre melegre energiasugarat lövöldöz manipulálja a szervetlen anyagokat teleportál és tér és időutazó.Szóval azt kell mondanom,hogy ez a film nem lett jó..hanem kiba..túl elképesztően hihetetlenül fenomenálisan rohadtul jó lett..IMDB-n 8.9et kapott mellesleg..bár egy nagy hibája van.vagyis ami azt illeti kettő.Az egyik,hogy elnéztem volna még egy darabig( mondjuk kb ugyanennyit xd) a másik pedig,hogy ha a következőre is 4 évet kell várni akkor addig bezöldülök és személyesen borítom az asztalt az egész Marvel studióra.xd

2012. április 5., csütörtök

Na üdv mindenkinek.Mostanság nem nagyon történt velem olyan húúú de extra dolog,leszámítva,hogy felköltöztem Budapestre de ezt szerintem már itt mindenki tudja..Na de mivel olyan rohadtul egoista vagyok amit szintén mindenki tud ( xd) és már úgyis megszoktátok ( legalábbis remélem) ezért egy olyan dolog jutott eszembe ,hogy "biggest moment in györgy life "szóval ha valakinek eszébe jut valami akkor örülnék ha leírná ide aztán majd témázgatunk róla..már csak azért is találtam ki ezt ,hogy kicsit jobban bevonjam a drága olvasóimat a társalgásba.Előre is köszi mindenkinek :D

2012. március 19., hétfő



Hölgyeim és uraim,be kell vallanom,hogy még mindig a tegnapi koprodukció hatása alatt vagyok,mert ilyet nem gyakran lát az ember,legalábbis kis hazánkban..nem másra gondolok itt mint magára Emilie Autumn-ra.A hölgy több szempontból is szimpatikus de amit a The Bloody Crumpets-sel műveltek a színpadon..az nincs rá más szó :AWESOOOOMEEEEE!!!Elöször Captain Maggot árnyéka tűnt fel,persze  kalóz szablyával a kezében,majd lassan bejötteek a többiek is,utoljára persze Emillie maradt akinek szintén először csak az árnyékát láttuk és hihetetlen durván nézett ki.A fejdíszben,hatalmas csőrrel jelent meg a művésznő és komolyan a hideg kirázott tőle .Show elemeket nem sajnálták később sem.Blessed Contessa (szokásához híven) cirkuszi artista mutatványt vágott le egy felfüggesztett szöveten ,Captain Maggot lángoló karikával zsonglörködött,persze kaptuk a konfettit rendesen,na meg a teát meg süteményt is dobálták a jónépre.A díszlet valami hihetetlen hangulatos volt és összességében nem is koncertnek inkább egy színházi előadásnak nevezném ,igen magas színvonalon.Nem mellesleg három szerencsés lány is kapott csókot nem mástól mint Veronica Varlow-tól!!(egy szőke,egy barna és egy vörös lányt is választott magának ).A lányok nagyon közvetlenek és barátságosak voltak,eléggé bevonták a közönséget is a "hülyeségeikbe"Bár nekem Captain Maggot  nagy kedvencem lett..engem nagyon emlékeztett Harley Quinn-re(leginkább a viselkedése mint a külseje miatt).Én személy szerint egy hatalmas élménnyel gazdagodtam és minden tiszteletem a művésznőé és csapatáé !Köszönjük lányok that was AWESOOOOMEEEE!!!




2012. február 18., szombat

Sziasztok!
Igazából ez szerintem most a kutyát nem fogja érdekelni de muszáj magamból kiírnom mit is érzek , bár az az igazság,hogy én se tudom pontosan megfogalmazni. Egyre inkább olyan érzésem van mint mikor egy nagyon kellemes és jó álomból felkelek és utána csalódott vagyok és visszavágyom bele pedig lehetetlen,és szembe kell néznem azzal a rakás szarral amit valóságnak hívunk. Volt ugyanis a múltamban olyan ami nagyon-nagyon kellemes emlék és ha szar dolgok is voltak benne , boldog voltam mert volt egy két dolog ami rendkívül nagy pluszt adott..és mára ott tartok,hogy ezek a pozitív emlékek fojtanak meg.Az az érzésem,hogy majdnem minden megváltozott csak én maradtam a teljesen poros bútordarab , aki betegesen ragaszkodik a múlthoz és saját magához.Egyszerűen nem tudom elképzelni,hogy nagyon sokan , hogy képesek saját maguknak hátat fordítani és egyenesen szemen köpni "régi" önmagukat.Akármennyire is érzem,hogy kéne én nem tudok és nem akarock változni. Nem akarom elfelejteni a múltam és nem akarock sem önmagam karikatúrája lenni sem pedig az az ember lenni akit mondjuk az 5-10 évvel ezelőtti énem is szívből gyűlölt volna. Nem akarom elfogadni azt,hogy felnőttnek lenni annyit tesz , hogy elveszítjük a hitet,a reményt az őszinte érzelmeket és pusztán az anyagi hasznot tartjuk szem előtt. Ha ez így van akkor csak büszke vagyok rá,hogy az vagyok aki vagyok és ha teljesen egyedül is maradnék ez miatt akkor sem fogok megváltozni.Csak az bánt, hogy pont amiatt mert szinte senki nem gondolkodik úgy ahogy én ezért úgy érzem hogy soha többé nem érezhetem azokat az érzéseket amik annyira hiányoznak és amik annyira jól estek..és bármennyire is fáj kimondani ,ha így haladok elvesztem a teljes hitem a "csodákban".Jó, tudom ,hogy ez most elég nyálasra sikerült de igazából leszarom..majd ha újra lesz valaha olyan , hogy semmi ne árnyékolja be a napjaim akkor majd lehet átgondolom újra az egészet , de egyelőre csak annyit tudok mondani , hogy nincs motiváció.Értetlenül állok az elmúlás ténye előtt és nem vagyok képes elfogadni ,hogy nincs olyan erő ami ellen tudna neki állni..de én csak azért is megpróbálom , ha teljesen egyedül is kell végig csinálnom.

2012. január 5., csütörtök

Na üdv újra.Kicsit megkésve de nem kicsit felpaprikázva megírom ezt is.Mi a jó büdös francért kellet nekik ez a gyökér törvény??Igen a dohányosokra(mint pl én) gondolok.Oké nagy nehezen lenyeltük a békát hogy az amúgy is minősíthetetlenül szar MÁV amúgy is büdös és koszos és nem mellesleg ülőhelyet szerezni (főleg pénteken és vasárnap)mission imposibble járatain nem gyújthatunk rá,ami elég gáz egy 3-6 vagy akár 8 órás úton és amint leszállunk az első hogy még ott helyben meg kell gyújtanunk a ciginket,mint ahogy indulás előtt is,de már ezt sem lehet.Már a kibebaszott állomáson sem gyújthatok rá.Mint ahogy munkahelyen sem.Kérdem én,hogy ha valaki mondjuk biztonsági (nem akarock célozgatni)és ne adj ég neki 24 vagy 48 órás szolgálatot kell teljesítenie az vajon mennyire fog megörülni?Na meg boltok előtt se csak 5 méterrel arrébb.Na de te ökör aki ezt kitaláltad hol élsz??Gondolom valami nagyon eldugott tanyán mert itt mi felénk ha 5 métert arrébb megyek egy bolttol akkor már egy másik bolt előtt állok.És így hamutálak se lesznek ugye szóval még több csikket lehet majd összeszedegetni a járdáról és minden dohányos kajak ideges lesz mert nem tud hol rágyújtani.Na de a legnagyobb tökönrúgás az egészben:SZORAKOZÓHELYEN SEM!!Vagyis de.Kint.Majd a kedvükért kimegyek a jégesőbe is nem?Nehogy már a söröm mellet ne gyújthassak rá me na!Az egész kocsmában van 2-3 ember aki nem dohányzik.Maximum.Aki meg nem bírja az ne menjen a "füstös kocsmába".Piát ki nem vihetek,bent meg nem gyújthatok rá akkor majd állunk a küszöbön.Ahelyett,hogy ilyen ökörségeket találnak ki normálisabb dolgokkal is foglalkozhatnának,mert lassan már olyanok vagyunk mint a human centiped.Mindenki a mi szánkba szarik.Ja és a plusz poén:Be akarják vezetni,hogy csak néhány trafikban lehessen cigit venni sehol máshol.És persze csak korlátozott ilyen trafik lenne(annyira korlátozva,hogy Budapesten naggyából 4 és 10 közt lenne),szóval kecsón kb 2 lenne azaz gyalogolhatnék 4-5-6 km ert egy doboz cigiért,és e mellé kitalálták,hogy azért,hogy munkahelyeket teremtsenek..meg a lónak a faszát.Ha a cigiből befolyt pénz ami nem kicsi ,nem fog befolyni csak az állam tulajdonában lévő qrva kevés trafikba akkor,hogy lenne mán több munkahely?Megkérdezném az illetékeseket,hogy van e kutyájuk(de úgyse nem se mert akkor a szintén röhejes ebadót se vezették volna be(megjegyzem "illetékesek döntik el mi a veszélyes kutya,aki nem tudná azért 14 ezerrel többet kell fizetni,gondolom majd minden kutyát felheccelnek,aztán ráfogják,hogy veszélyes,hogy többet lehessen kérni érte)szóval az illetékesektől rákérdeznék van e kutyájuk,mert akkor azt etessék!
Na üdv mindenkinek.Elég rég volt már harcművészetekkel kapcsolatos bejegyzésem szóval épp itt az ideje.Ezúttal egy kis hazánkban(mily meglepő mi) és úgy összességében is többnyire eléggé (méltatlanul)ismeretlen harcművészetről ejtenék pár szót,ez pedig nem más mint a Silat.Ez egy Fülöp Szigeteken megalakult nagyon agresszív küzdőforma ami eléggé hasonló a ninjutsuhoz sok szempontból,de még a ninják klánokban skillezték magukat addig a Silat a nép fegyvere volt inkább.Többnyire a szigetháborúk és a lázadok ellen védekeznek ezért két fő jellemzője van:az egyik ami elég szokatlan,hogy a sáros csúszós talajhoz alkalmazkodott tehát szokatlanul széles és alacsony állások jellemzik.A másik fő jellemzője,hogy ez NEM sportra lett kitalálva,nem viadalokra és nem arra ,hogy egyszerűen megvédje magát a használója.Az ellenfél totális megsemísitésére lett létrehozva.A pesilakosoknak (ez a nevük,mint a karatéban a karatéka)van még egy sehol máshol nem használt "képességük" megvetik a fájdalmat és a félelmet.Tűzes karikákon ugranak át és téglákat törnek egymás bordáin,harc előtt pedig gyakran citromot facsarnak a szemükbe,hogy jobban tudjanak koncentrálni(ez mondjuk szerintem elég ökörség mert citrommal a szememben én csak arra tudnék koncentrálni,hogy de kurva mód csíp az a szar,szóval én maradok a tequila és a tea mellé való használatában ezen gyümölcsnek xd) Még egy nagyon fontos dolog van amit megemlítenék Silattal kapcsolatban ez pedig a fegyverhasználat.Az egyik kultikus fegyverük a kriss.Bevallom először elég unszimpatikus volt ez a girbe gurba bizbasz de aztán kicsit utána mentem és rá kellet jönnöm,hogy figyelmet érdemel.Mivel lapos girbe gurba és hosszú ezért tökéletesen alkalmas arra(mint ahogy használták is arra),hogy a bordák közé beszúrva elérje a tüdőt és a szívet is átszúrja ,ha pedig nem jön össze csak elég elfordítani és máris törött bordák nehezítik ellenfelünk mozgását.E mellet a kriss nem "csak " egy halálos fegyver volt hanem status szimbólum is.Minél csicsásabb ,girbe gurbább és nagyobb (haha jöhetnek a sexuális poénok)volt annál nagyobb társadalmi rangja volt a viselőjének.Azt is tartották róla,hogy akire rámutatnak vele már az meghal.Persze ez ökörség de egyrészt ebböl is látható,hogy eme fegyver mekkora tiszteletnek örvend,más részről pedig a a babona nem teljesen alaptalan.A kriss-t ugyanis fekáliába(gyengébbek kedvéért:igen,szarba),állattetemekbe vagy tehetősebbek erős méregbe(vízparton talált jószágok teteméből kiszedett ,leginkább neurotoxynokba)mártották a tőrt,tehát elég volt egy karcolás és valószínű delikvensünk idő előtti elhalálozása.Figyelembe véve a fegyver kinézetét elég könnyű lehetett karcolást szenvedni tőle.Viszont van egy kevésbé megtisztelt (ám szerény személyemnek sokkal jobban tetsző) kevésbé ormotlan ,sőt mi több parányi ám nem kevésbé halálos fegyverük,ami nem más mint a kerambit.Ez az alattomos kis jószág pont azért veszélyes mert az ellenfélnek fingja sincs róla,hogy nálad van amíg el nem szakítod vele mondjuk egy két izomszövetét vagy mondjuk ínszalagját.Engem leginkább egy zsigerelőre emlékeztet csak sokkal elegánsabb.Bár még elég sok fegyvert használnak eme (egyébként nagyon sok alfajra szétágazó )stílusban én nem sorolnék fel többet.Végezetül csak annyit tennék hozzá,hogy ez egy méltatlanul alábecsült és ismeretlen küzdőforma és minden tiszteletem ezen "állatoké"akik már fakírokat megszégyenítő képességekkel felvértezve harcolnak .. De akkor is kibaszottul idiótán néznek ki azzal a chef sapkával a fejükön !!XD

2012. január 1., vasárnap

Na akkor elöször is minden kedves olvasomnak naggyon boldog uj évet kivánok és köszönöm szépen,az eddigi figyelmet,és ne aggodjatok jövöre sem maradtok a hülyeségeim nélkül akármennyire is szeretnétek :P.emlékeztetnék mindenkit ,hogy közzétet regényemhez továbbra is várom a rajzokat mert még egy darab nem érkezett.:Pmásodszor szeretném megköszönni mindenkinek a szilveszteri bulit révén,hogy az elmult években egy szilvesztert se tudtam sajna bulizásal tölteni igy különösen jol esett.kösszi mindenkinek mégegyszer az eddigi megtisztelö figyelmet és happy new year!